Hírek

13 feb
Több magyar népi hagyomány a kisgyermekek nevelésében
Hogyan lehet az óvodai nevelésben az eddigieknél hangsúlyosabban megjeleníteni a magyar néphagyományokat és milyen új óvópedagógiai módszerek, gyakorlatok születtek az utóbbi időben? Elsősorban ezekről a témákról esett szó a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar csütörtöki konferenciáján.
12 feb
Bemutatták a doktoranduszok, hol tartanak tudományos munkájukban
A Debreceni Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája adott otthont a Nemzetközi Tudományos Napok című kétnapos PhD-konferenciának a Böszörményi úti campuson. Az eseményen 14 szekcióban összesen 118 tudományos előadás hangzott el, amit két kiemelkedő plenáris előadás tett még színesebbé.
11 feb
Gyerekek jókívánságai szálltak az ég felé
Több száz lila lufi színesítette az eget kedden a Debreceni Egyetem Főépülete előtt. A léggömbökre erősített jókívánságaikkal a gyerekek beteg társaikat szeretnék bátorítani, lelkesíteni. A Hallják meg az égiek jókívánságainkat elnevezésű programot a betegek világnapjához kapcsolódva tizedik alkalommal rendezte meg a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány.
11 feb
Új vezető a végtagsebészet élén
Február elsejétől Felföldi Tamás szakorvos vezeti a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sebészeti Klinika Végtagsebészeti Osztályát, aki szakmai koordinátori megbízólevelét Szabó Zoltán professzortól, a Klinikai Központ elnökétől ünnepélyes keretek között vette át hétfőn, az Elnöki Hivatalban.
07 feb
Univerzum: az étrend is hatással van a rák kialakulására
Kapcsolatot találtak a táplálkozás és a tumorok kialakulása között a Debreceni Egyetem kutatói. A nemzetközi koprodukcióban készült vizsgálat részleteit mutatjuk be a DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos, ismeretterjesztő sorozatának legújabb riportjában.
07 feb
Új malária-ellenes hatóanyagok a Debreceni Egyetemről
A világon egyedülálló, a malária gyógyításában valószínűleg jól használható új gyógyszerjelölt vegyületeket állítottak elő a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán. A kutatók kiemelkedő munkáját a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs Díjjal ismerte el.
06 feb
Modern környezetben a tudományos profilok
Látványos fejlesztésen esett át a Debreceni Egyetem kutatóinak és egyes egységeinek tudományos profil-szolgáltatása, a Tudóstér, melynek célja az eredmények átfogó bemutatása. Az elvégzett korszerűsítésnek köszönhetően modernebb, könnyebben használható rendszer jött létre.
06 feb
A jövő kutatói tanácskoztak az Egészségtudományi Karon
Többek között a Z generáció és az egészségkárosító magatartás összefüggéseiről, a menopauza tüneteit befolyásoló táplálkozásról, valamint a védőnői hivatás átalakulásáról is szó volt a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar Tudományos Diákköri Konferenciáján. A társadalomtudományi szekcióüléseken a kar hallgatói mellett a partnerintézmények tehetséges kutatói is bemutatták tudományos eredményeiket.
05 feb
Ifjú tudósok versenye
Idén rekordszámú előadás hangzik el a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Tudományos Diákköri Konferenciáján. A szerdán kezdődött háromnapos eseményen több mint négyszáz magyar és külföldi hallgató ismerteti kutatási eredményeit. A legjobbak tavasszal az országos konferencián is bemutatkozási lehetőséget kapnak.
04 feb
Öt új professzor a Debreceni Egyetemen
Frissen kinevezett egyetemi tanárokkal bővült a DE oktatói gárdája. A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint a Műszaki Kar mellett a Biodiverzitás, Vízgazdálkodás és Klímaváltozás Kompetencia Központ képviseletében köszöntheti új professzorait az intézmény.

Oldalak