Hírek

24 már
A magyar nyelv eredetéről a Science Cafe-ban
A magyar nép és a magyar nyelv eredetével foglalkozik a Debreceni Egyetem Tudományos Igazgatóság ismeretterjesztő sorozatának következő alkalma. Március 26-án, szerdán Hunok, sumérok és szíriuszi magyarok – a magyar nyelv eredetkérdései című előadásában Maticsák Sándor, a Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi Intézet Finnugor Nyelvtudományi Tanszékének vezetője adhat választ a sokakat foglalkoztató kérdésekre.
24 már
A 21. század kihívásai a zenepedagógia és a zenei élet világában
Zeneművészettel, zenetudománnyal és zenepedagógiával foglalkozó kutatók, előadóművészek, tanárok szakmai eszmecseréjére, új kutatások megismerésére és megvitatására adott lehetőséget az V. Zenepedagógiai konferencia Debrecenben.
20 már
Élő műtéti közvetítés a hibrid laborból
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikáján végzett katéteres aortabillentyű-beültetést szerdán élő közvetítésben láthatták egy Indiában rendezett nemzetközi konferencia résztvevői. A klinika munkatársai nagy tapasztalattal rendelkeznek ezen a szakterületen, hiszen eddig több mint hétszáz ilyen beavatkozást hajtottak végre. A műtétet a legfejlettebb technológiát képviselő, mintegy egymilliárd forintból kialakított hibrid laborban vég
20 már
Pincérrobot is hozzászólt a mechatronikai kérdésekhez
Önjáró pincérrobottal is beszélgethettek a mechatronika aktuális tudományos trendjeiről a szakemberek szerdán a Debreceni Egyetem Műszaki Karán, ahol a Magyar Tudományos Akadémia Gépszerkezettani Tudományos Bizottságának Mechatronikai Albizottsága tartotta ülését.
18 már
A Debrecen University Symposium nyertesei
A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási, valamint a Természettudományi és Technológiai Kar rendezhet idén nemzetközi konferenciát a Debrecen University Symposium keretében. A pályázat nyerteseiről múlt heti ülésén döntött a Debreceni Egyetem (DE) Tudományos Tanácsa.
14 már
A szabadságharc üzenete: nemzeti egység és összefogás
Megemlékezést tartott az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából a Debreceni Egyetem (DE). A Főépület Aulájában március 14-én, pénteken rendezett eseményen az ünnepi műsort követően intézményi elismeréseket és díjakat adtak át.
13 már
Elnöki látogatás a Professzori Klubban
Az elmúlt években elért gazdasági stabilitás és autonómia révén a Debreceni Egyetem bátran tervezheti az elkövetkező hat évét – mondta a Debreceni Egyetem Professzori Klub legutóbbi alkalmán Kossa György, az egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke.
10 már
Science Cafe: szennyezőanyagok hatása a vizek élővilágára
Folytatódik a Debreceni Egyetem (DE) Tudományos Igazgatóságának ismeretterjesztő sorozata. Március 12-én, szerdán 17 órától Rejtett veszélyek a vizeinkben: mikroszennyezők és hatásaik a vízi élővilágra címmel Nyeste Krisztián József, a Természettudományi és Technológiai Kar (TTK) Biológiai és Ökológiai Intézet Hidrobiológiai Tanszék adjunktusa tart előadást a KARAKTER 1517 Könyvesbolt és Kávézóban.
07 már
Díjat nyert a differenciálható struktúrák vizsgálata
A matematika három hagyományos ágát, az algebrát, az analízist és a geometriát is érinti a Debreceni Egyetem Matematikai Intézet egyetemi docense, Figula Ágota kutatása, melyben a differenciálható nem asszociatív struktúrákat vizsgálta. A tanulmány a neves Journal of Algebrában jelent meg.
06 már
Bővülő lehetőségek a mesterséges intelligenciában
Az MI-technológia modern autóiparban, egészségügyben, oktatásban és tudományos életben betöltött szerepét mutatták be a Debreceni Egyetem Informatikai Kar, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közös szakmai konferenciáján. Többek között szó volt a műholdas kommunikációs szolgáltatások integrációjáról és a PULI nyelvi modellek kiértékeléséről is.